- otthon -
- Fél tíz! Nem azt mondtad, hogy korán le akarsz lépni? Utálod az esküvőket, főleg a Marinelláéit. Tényleg! El is felejtettem megkérdezni mi lett az új neve?
- Marinella Vebring. –mondtam holtkórosan.
- Mi? Webring? Úgy mint „WEB”- „RING”? –jóízűen felnevetett, ha nem lettem volna haláli hulla, talán csatlakoztam volna.
- Sajna szimpla v-vel. –mondtam valódi szomorúsággal a hangomban.
- Ez jó, de nem szárnyalja túl…
- Segferd! –mondtuk egyszerre.
- Melyik banya is Fred lánya?
- Luna. –válaszoltam unottan.– de engedjél már be, kidőlök.
- Jajj, bocs. Menjél csak. –Nem állta el már az utat, így be tudtam surranni lakásunk kellemes melegébe. A csomagokat leraktam az étkező asztal egyik székére, majd pedig lerúgtam kényelmetlen magas sarkúim és belesüppedtem az egyik kanapéba. Elégedetten, nyögtem fel.
- Hah! Ez már kellett.
Sam izgatottan foglalta el a maradék helyet a kanapéból. Lábaimat az ölébe vetettem, és nem ellenkezett. Semmi olyat nem mondott, hogy „pfúj vidd innen a csülkeid”. Ezért szerettem, mert homokos létére, tiszta hetero volt.
- Tehát?
- Tehát mi? –kérdeztem és a fejemet felemeltem, hogy láthassam.
- Tehát, hogy-hogy hamupipőke féltízig volt a bálba? –elmosolyodtam.
- Igazad van, maradnom kellett volna éjfélig, mert így sajna nem hagytam el azokat a borzalmas, borzalmas lábbeliket. –fújtattam egyet. Éreztem, a lábaim, egy év alatt se jönnek normálisan rendbe.
- És még pasit se hoztál. –nevettünk kellett. A pihenéstől viszonylag rendbe jöhettem, ha volt erőm, röhögni, de meg is bántam. Irtóztató volt a fájdalom a hasamba.
- Hulla vagyok. –jelentettem ki, megtörve a jó hangulatot.
- Azt látom, de mesélj már valamit! Egésznap takarítottam, meg filmet néztem, elárulom neked, szétuntam magam, csak azt vártam, hogy haza gyere, és beszámolj már az Adams családról. –barna bociszemekkel vizslatott. A lábamra néztem és ő egyszerre elkezdte masszírozni, hát nem mondom, hogy szarul nyalizik.
- Jajj, ez isteni… - nyöszörögtem.
- Légyszi. –erősködött.
Hezitáltam egy darabig.
- Rendben, de jól nyisd ki a füledet, mert vagyok hajlandó kétszer elmondani ugyan azt. Elég volt átélnem, nem hiányzik még ez is.
- Szupi.
Nem csak a számfáradt el, az agyam is. Olyan közel álltam az agyhalálhoz, hogy az már majdnem morbid. Elfáradtam, szellemileg, lelkileg és testileg is, elszívta teljes erőmet ez a nap. Ezentúl átkozni fogom június ötödikét. Samnek elmeséltem minden rezdülést, ami ma csak történt, anyám nyávogását, hogy a fátyol nem elég hosszú, Gini felmondását és sírását az egyik raktárban, az új „apu” William Vebring megismerését, Alexandra berúgását és hastáncát az ünnepségen, a pap nyelvbotlásait a szertatáson, és azt is, hogy a gyűrűket annyira nem bírták rám bízni, hogy Bree adta oda a frisspárnak. Persze az okát azért nem mondtam el neki. Mert, hogy mi volt az ok? A kiakadásom a parkoló szélén. Bree elmondta anyámnak, de nem az igazat, hogy megfenyegettet. Nem is! Hülyévé tett. Nem, ő azt mondta, hogy beszívtam és nem vagyok beszámítható állapotban. Igen, ez jellemzi a hülye pics… Áh, mindegy. Azt még mindig nem értem, miért csinálták ezt a kis „viccet”, de úgy döntöttem, nem érdekel, ha ilyen hülyeségekkel, foglalkoznak, akkor talán még sem én vagyok itt a legfiatalabb. Valamiért, ezt tényleg nem mondtam el Samnek. Nem tudom miért, de hallgattam.
- Mennyi a Time? –Sam unottan nézte meg balkarját.
- Huszonhárom, huszonkettő. Számold ki, én nem bírom. – hangja csakugyan arról árulkodott, hogy zombi.
- Én se tudom, álmos vagyok. –felültem kissé. – Reggel fürdök. Vigyél be szobámba!
- Hm… Vidd be magad! –ugyanannyira álmos volt, mint én
Ásítottam: - Meséltem neked. – emlékeztettem.
- Aham. –motyogta.
- Please. –nyávogtam már cé hangmagaságba.
- Hmm… - ásított, majd nyújtózott.– De ez az utolsó.
- Persze, persze ez…- ásítottam.– … ez az utolsó.
Azzal a lábamat behajtotta, felállt, nyújtózott és felkapott. Elég izmos volt egy doki tanulóhoz képest, eddig soha nem tudtam rávenni ilyesmire. Nem tudom miért, most kivételt tett, talán csak megsajnált a szenvedő kiskutyát. Hirtelen lettet Sam egy puha felhőre, amibe belevackoltam magam.
- Aludj jól. Kedves Destiny Web- ring. –kuncogott, hallottam.
- Theron. –motyogtam, de értelmetlen volt. Míg anyám nem dobja Williamst, Sam csak Mrs. Web- ringnek fog hívni. Atyaúristen, itt már csak tényleg, te segíthetsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése