Moonlight
Kiút a sötétségből
Kezdet
„Érzed, hogy amit teszel rossz? Ismered a fájdalmat? Félsz a haláltól? Kényszert érzel az erőszakra? Tudod a nevem? Bántani akarsz? Találj meg!”
- Hah. –Rendben nyugi. Csak egy álom volt. Egy visszatérő álom. Nem létezik az a lány. Nem létezik, nem bánthat, nem tudod ki az, nem ismered.
Idegesen töröltem le az izzadság cseppeket homlokom sima felületéről. Ahogy kezdetem megnyugodni éreztem, hogy nem csak a homlokom verejtékes, egy mély sóhaj kíséretében az éjjeliszekrényemen lévő órához nyúltam. A zöld neon fél hatot jelzett.
- Remek. –Kikászálódtam az ágyam puha, nedves öleléséből. Éreztem ahogy a hideg körbe ölel és a vizes testem áthidegül, megremeg, majd reszket. A mamuszomba bújtattam remegő lábujjaim és a fürdő felé vettem az irányt. A vaksötétbe több doboznak asztalnak és ajtófélfának is neki mentem, de két forduló után márt bent voltam a fürdő biztos melegében. A falat kezdtem el taperolni villanykapcsoló után kutatva, az ujjaim felfedező útja nem volt hosszú, ám annál inkább rémisztőbb, idegesen kattintottam fel, mikor végre megtaláltam. A hirtelen támadt fénytől elvakulva a földre hulltam és éreztem az egyik szépészeti kellékes dobozt is magammal rántottam. Egy csöngést hallottam, de még nem tértem magamhoz. Szemeim előtt furcsa hangyaszerű pontok táncoltak. Bosszankodva vettem észre a doboztartalma rám ömlött. A kedvenc parfümömnek üvege széttört, az illóanyag meg az opálos csempén folydogált. Elkiáltottam volna egy „Ah kurva életbe!” kifejezést, de a csöngés felerősödött s már én is használható képes voltam.
- Ki az aki ilyenkor keres? –dünnyögtem a nem létező bajszom alatt.
Kifelé menet újabb kapcsolók után nyúlkáltam, de a végeredmény ugyan az volt, dobozok esése, gurulása, és a bennük lévő dolgok törése, csörgése. Végül hagytam a francba. Valahogy csak elkeveredtem a telefonig, de mikor már utána nyúltam az elhallgatott. Valamiért, azért felvettem a kagylót, de csak a megszokott pittyegés szólt.
- Egyetértek, tedd csak le… - elfúlt a hangom. Nem vagyok valami túl jó hangulatba. Visszaakasztottam helyére, majd újra a fürdőszoba felé vettem az irányt. Most könnyebben megtaláltam, csak a fényt követtem, jó hogy nem kapcsoltam, le a lámpát. Mikor beértem, nem kábultam el az újabb fényáradattól, de nem is éreztem, valami túl jól magam. Becsuktam az ajtót, majd megengedtem a zuhanyt, hogy átmelegedjen, mire beszállok. Próbáltam kikerülni a parfümös üvegem maradványaként megmaradt szilánkokat, meg a többi szépészeti kelléket. A szennyes kosárba hajítottam nedves pizsamám, majd beléptem a forró víz alá. Isteni volt, ahogy lemossa rólam ragacsos testnedvemet, már nem éreztem magam annyira koszosnak. Hál’ istennek.
Sóhajtva jegyeztem meg magamnak: - Ideje lenne kipakolni.
Csörrr… Csörrr… Csörrr….
- Mi a franc? –leállítottam a vízsugarat, s kidugtam a fejem a nejlon függöny végén.
Csörrr…
- Szuper a zaklatóm újra próbálkozik. –Sürgető léptekkel szálltam ki a kabinból, s tekertem magam köré a legközelebb lévő törölközőt, még mindig ügyelve a szilánkokra suhantam ki sötét lakásom folyosójára. Most is villanykapcsolókért nyúltam és furamód egyiket meg is találtam. Halk kattanással, világította be a teret, s láttam az előbbi döntögetésemnek áldozatait. Nem érdekelt nagyon mi tört el, csak futottam a telefonig, le akartam ordibálni annak az örültnek a fejét, aki nem hagy nyugton. Egy komótos mozdulattal, leakasztottam és a fülemhez emeltem.
- Halló…
- Destiny! Még nem indultál el? –kieresztettem tüdőmben lévő összes levegőt.
- Anya. Nem, még nem indultam el, de nem szándékoztam, hajnali hatkor ott robotolni. Csak a szertartásra megyek, de ezt is már megbeszéltük.
- Hogy, hogy csak a szertartásra jössz?! Úgy volt, hogy a tanúm itt lesz mellettem és segít nekem mindenben. A tanú nélkül, mi tévő legyek?
Kiborít, kiborít.
- Anya. Nem ez az első esküvőd, te gyakorlottabb vagy, mit Gini az esküvőszerveződ. És csak tudatom veled a koszorús lányok feladata, a fodrok és az ezüst evőétkészletek rendben tartása. Nem nekem, a tanúnak.
A telefon végén anyám rágta a körmét. Nagyon ideges lehetett, de ez csöppet sem fog meghatni.
- Nyolcra legyél itt! –jelentette ki dühösen majd kinyomott.
- Jesszus! Mintha nem is hatszor ment volna férjhez.
- Nagyon para? –ijedségemben elejtettem kagylót. Szerencsére túl élte első találkozását a lakkozott mahagóni parkettával.
- Bocsi. –húztam el szám, mire Sam csak elmosolyodott.
- Öltözz fel, mielőtt megfázol. –szorosabbra húztam magam körül a törölközőt, eddig észre sem vettem, hogy fázom. De általában Sam a „meleg barátom”, jobban foglalkozott egészségemmel, mit én, de lehet, hogy csak azért, mert orvosnak tanult. De én szerettem azt, hinni, hogy foglalkozik velem. Ő volt a legjobb barátom a gimi óta, nem is csoda, hogy most már a lakótársam is.
- Oké. –elindultam volna fürdő felé, de eszembe jutott grimaszos arca mikor azt kérdezte „Nagyon para?”, és egyből bűntudatom lett két dolog miatt is. – Figyi! Sajnálom, hogy felébresztettelek. –kezdtem a kisebbel. – És azt is, hogy nem jöhetsz velem, de tudod anyám milyen régimódi, még most sem barátkozott meg azzal… nos, hát azzal…
-… hogy egy buzi a barátod. –nem tűnt csalódottnak, de tudtam fáj neki.
- Ne mond ezt! –kiáltottam el magam.
- Nem sértődöm meg, ismerem „AZ ANYÁDAT” meg, hogy mennyire „RÉGIMÓDI”, csak azt magyarázd meg nekem, ha tényleg „RÉGIMÓDI” miért nem tiszteli a házasságszentségét?! –elmosolyodtam. Nem volt mérges, de amit mondott, mind igaz volt. Nekem is már elegem volt a férjeivel. Mindig tahóbbaknál, tahóbbakat szed fel, Charliet csak három hónapja ismeri, csak az esküvő megszervezése volt másfél. Szörnyű.
- Cseréljünk. –ajánlkoztam önként a szabadulásra.
- Persze. –nevetett, mint egy kisfiú.– Nem venné észre.
Újból megremegtem, de nem akartam, menni, olyan jó volt viccnek venni ezt az egészet. Az is volt. Anyám egy őrült.
- Megfagysz. Ideje lenne fizetni a számlákat.
- Csak tegnap költöztünk be… - mutató ujját a számra tette.
- Menj felöltözni, te fagyott csirke.
Szólni akartam, de lepszittelt. Így hát megfordultam, s immár harmadszor mentem a fürdőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése