Melissa Balti
12. A
Alteregó
Az alter ego - hasonmás (latin: alter ego = másik én) egy második személyiség az emberen belül. Ezt a fogalmat a 19. század elején hozták létre, amikor a pszichológusok először definiálták a disszociatív személyiségzavart.
Az alteregó kifejezés…
A toll és a papír eltávolodott egymástól. Melissa nem véste tovább lapjára bolondos görbe betűit.
Mr. Neck érdeklődve pillantgatott körül s észre is vette a lány semmittevését. Elégedett vigyorral szemlélte az áldozatát alig várta, hogy az osztály okos tojását kikészítse mára. Melissa jó előre tudta mi fog történi, hogy Mr. Neck, először gonosz kacajt hallat, majd izzadt kövér ujjaival rábököd a dolgozatára és így felel: „Ms. Balti netán agyzavar támadt?”. Melissa már alig várta, hogy válaszolhasson a kérdésére. Kész volt a
védekezése.
A Tanár Úr elindult, az egész osztályban megfagyott a vér. Sokan feltűnően takarták puskáikat, próbáltak úgy tenni, mintha a húzott tesztjükön agyalnának. Nagyon feltűnő volt, még a VAK Mr. Necknek is szembe tűnt, de most nagyobb halra vadászott, mint sem kisebb heringekre. A gyerekek egyesével fújták ki a levegőt, amikor a tanár már elhagyta asztalukat. Sokan érdeklődve nézelődtek kit szemelt ki magának, ha ebből a jelentből készülne egy szavazás, hogy kihez tart az egyszemélyes kivégzőosztag, bizonyára ezek a nevek szerepelnének:
- Alex Apple
Jelentés: Az osztály legrosszabb tanulója. Félénk és visszahúzódó, órákon próbál nem nagy zajt csapni, nehogy észrevegyék. És nem az apja találta fel az Apple termékeket, csak ennyire mázlista, hogy ez a neve.
- Jerry Cool
Jelentés: Viszonylag jó tanuló. Nagy a szája, és tűrhetetlen.
- Anne Lauper
Jelentés: Az osztály szégyenének nevezik a tanárok, (persze a háta mögött). Kifúrt orr, fül, száj, nyelv, köldök. És egyébhelyeken, amelyet minden fiú megtekinthet húsz dolcsiért péntek este tíz után a helyi kocsma budijában.
- Peter Mark
Jelentés: A világ nyolcadik csodája. Őrjítően helyes és nem is buta, az egyik legjobb tanuló csak nem aktivizálja magát. Kicsit flegma. Úgy gondolja ő nem ide való. Nincsenek barátai. A fiúk féltékenyek rá a lányok meg, megkukulnak a közelében.
De arra senki se szavazatot volna, hogy pont Melissa Balti asztalánál torpan meg. Az osztály agya, aki bár utálta, ha így hívják. Okos volt az nem vitás, de nem szerette ezt hangoztatni. Persze imádott tanulni ezért volt kitűnő, de ha magad elé képzelsz egy okos gyereket, nem Melissa arca és testalkata jut az eszedbe. Ms. Balti szép lány volt, az osztály egyik legszebb lánya. Mégsem, volt kapós a fiúknál, de ez csakis azért történhetett, mert Melissának volt agya nem hagyta, hogy egy pattanásos idegbeteg tinédzser csókolgassa vagy tapogassa.
Mr. Neck a kelleténél hangosabban felkacagott, majd kövér izzadt újaival a lapra böködött és így szólt:
- Ms. Balti netán agyzavara támadt?!
Melissa elmosolyodott.
„A lottó miért nem ilyen egyszerű?” –gondolta.
A lány megtörölte a lapot ahol a férfi összepiszkolta, elég feltűnően, zavarba akarta hozni. A Tanár horkantott egyet, de várta a választ.
Melissa kihúzta magát a széken, majd így felet gúnyos hangon és grimaszba vágott arccal:
- Mr. Neck nem hiszem, hogy napi pontba van iktatva a tanulók kínzása. – nem szólt többet.
A férfi elemezte egy darabig a hallottakat majd mivel nem tudta mit mondjon erre, folytatta:
- Melissa, úgy látom nagyon eleresztették odahaza. – Melissa reagálni akart, de a pasas folytatta – „Alteregó” Különös egy téma. Látom alig –alig tudja.
Melissa felszívta magát, mint egy szivacs.
- Nincs tapasztalatom e-téren Tanár ÚR! – gúny. Ez volt az egyetlen felismerhető érzelem, ami tükröződött rajta.
Mély csönd, a tollak kopogása volt az egyetlen, amit hallani lehetett. Mr. Neck, mint egy sóbálvány mozdulatlanul állt. A lány belemélyesztette szemeit az övéibe.
Peter Mark belerúgott egyet a székébe. Melissa nem sejthette, hogy azért volt, hogy kussoljon már. Melissának mégis ez a székrúgás kellett, hogy ráébredjen olyan szarkasztikusan nyomta meg azt az „ÚR” szót, hogy Mr. Neck-nek joga lett volna felakasztania. A lány elszégyellte magát, majd így habogott:
- Sa… Sajnálom Mr. Neck. Csak ez a téma, túl nehéz én… - még egy rúgás.
„Túl sokat beszélek!” –gondolta Melissa, mert érezni lehetett a ki nem mondott szavakat.
Mr. Neck:
- Iskola után várlak az IBEn. – majd elmasírozott, de még visszafordult, csak nem Melissához. - És magát is Mr. Mark.
Peter megmerevedett a székén, farkasszemet néztek, majd visszatért a lapjához. A fiú tudta, hogy a tanárnak semmi joga, hogy ezt tegye, hisz meg se szólat, de már megszokta, hogy Mr. Neck, neki naponta osztogatta az ilyen beutalókat a büntető elzárásra. És hogy miért? Azt csak ők ketten tudták. Elintézték, hogy az osztálynak, sőt az egész iskolának ne keljen ezt tudnia.
Melissa nézte a lapot.
Újra olvasta dolgozatát.
Forgott.
Izgett-mozgott.
A fiú, aki mögötte ült nem bírta tovább ezért Peter idegesen így szólt:
- Nyugodj már le! – hangja erőteljes volt, de ugyanakkor halk.
A lány még rozszabul lett ennek hatására Nem bírta tovább:
- Sajnálom. – fordult hátra.
A fiú a lapjáról feltekintve egyenesen a lány tiszta szemeiben találta magát.
„Lila. Milyen érdekes? Eddig, sosem vettem még észre…” -gondolta Peter.
Peter talán most először méltatta tekintetre. Rámosolygott. Melissának még ennél is rosszabb érzése támadt, amit alig lehet elhinni, de hát ha mondom így történt.
Peter:
- Nincs semmi baj. Csak írd a teszted és ne mozgolódj. – talán Peter most először hallotta tulajdon hangját nem közönyösnek, a meglepetéstől fura arckifejezést vágott. Melissa meg somolygott, olyan citromba haraptam módon és szép lassan visszafordult alig elkezdett dolgozatához.
10 perc múlva.
- Sajnálom. – Peternek elnyúlt az arca.
- Ezt már mondtad.
A lány nyelt egy nagyot. Feszengett, ami nem volt meglepő Peter Mark közelébe.
- Azt sajnálom, hogy bezártak az IBE-re. – idegesen feszegette a körmeit. Valamit tennie kellett velük, mert úgy érezte hülyén nézz ki, ha csak úgy lógatja. Plusz elmondhatatlanul ideges volt.
Peter:
- Hmm… - ingatta a fejét. – Már megszoktam.
Újra írni kezdett.
Melissa ingerülten nézegetett előre, hogy Mr. Neck látja –e, hogy ők épp kommunikálnak egy nagyon fontos dolgozat alatt, de az csak egy ősrégi német újságot bújt. Azt akarta, hogy intelligensebbnek nézzék a diákok, ami elég nagy baromság, mert senki se hinné el, hogy egy Társadalomismeret tanár lehet intelligensebb, főleg ő, de hát ez meg is látszik azon, hogy fordítva fogta azt a bizonyos bulvárlapot.
Visszafordult. A lány ideges lett, mert biztosra lemerte fogadni, hogy a fiú már visszatért dolgozatának rejtelmeibe, de nem így volt. Őt bámulta. Melissa egy idegbeteg módjára elkezdte a haját tökéletesíteni, mikor végzett elfelejtette a fiú mit válaszolt, így folytatta:
- Nem gondoltam volna, hogy csak miattam te is odakerülsz. - Újabb idegbetegszerű pillantás. – Ez Mr. Neck egy őrült diktátor.
Mr. Mark el volt telve a lány nézésével, de itta a szavait. Nem hitte el, hogy érdeklődik egy lány iránt. Teljesen új keletű volt neki ez az érzés.
Zavarta így szólt:
- Ne- nem miattad kerültem oda.
A lány értetlen:
- Hogyan?
A fiú magyaráz:
- Nem hiszem, hogy észrevetted, de én már ott törzsvendég vagyok. Ha te nem lettél volna, akkor is ott kötök ma ki.
Melissa bólogat, mivel már látta nem egy néhányszor, hogy Mr. Neck Petert beinvitálja az elzárásra. Úgy érezte, hogy ideje lenne a beszélgetést beszüntetni, ezért szó nélkül visszafordul.
„Alteregó”
Meglátja a címet. Sóhajtás tör fel tüdejéből.
„És most hogyan tovább?” –gondolta Melissa.
Ránézett az órára: 15 perc még. Elkezdett vakerálni mindenféle irodalmi költőről színészekről vagy irodalmi művekről, ahol előtűnt ez a, ez a, ez a „Valami”. Jó sokat írt ám Melissa érezte ez egy gyenge B.
Az IBEn
Ki hitte volna, hogy az IBEn a mai ügyeletes tanár Mr. Neck lesz, hát mindenesetre Melissa nem sejtette.
Peter ült mellette, akivel, ha akart volna, akkor se tudna beszélni. Kész csoda volt, hogy A Társadalomismeret órán sikerült magából nem teljesen bolondot csinálni a fiú előtt. Melissa úgy érezte halál ciki volt, ahogy kommunikálni akart vele akkor. Ám Peter nem így látta, úgy gondolta a lány elbűvölő. A szemei is tetszettek neki. „Lila” sosem gondolta, hogy ilyen létezik, de a kedvence a lányba, mégis csak a személyisége az ügyetlenkedése, a zavartsága plusz az is, hogy Mr. Neckel megpróbált szembeszállni, ha jobban belegondolt talán mindkét személyisége egyaránt szimpatizált neki.
„Fura ez a lány.” –gondolta Peter.
Peter:
- Halottam, mikor bejöttem, hogy Mr. Neck azt mondta Megannek, hogy bárki írhat javítót, ha elő is adja.
Melissa, aki eddig a Matek háziját oldotta, hirtelen felkapta a fejét, boldogság áramolt végig rajta.
- Valóban?
A fiú bólintott.
Melissa:
- És szerinted ez rám is vonatkozik?
Mosoly Peter részéről:
- Azt hiszem a „mindenki”, egy általános jelző, és ha jól tudom egy nagyobb csoportra vonatkozik.
Melissa egy ferde mosolyt rajzolt arcára, majd pedig így reagált:
- Oké értem nem kell kiselőadás. – „Oh már megint!” –gondolta Melissa.
Érezte valami, itt nincs rendben, az utóbbi időben elég furcsán viselkedett néha. Ez volt a reggeli Társadalomismeret órán is. Észre se vette, hogy elszaladt vele a ló, csak azt látta, hogy haragszik Mr. Neckre és, hogy ki akarja csinálni, beégetni, megfingatni.
S akkor még ott van az amnézia is. Néha csak úgy kiesnek órák, esték, napok, semmire nem emlékszik belőlük, tök fura ismeretlen helyeken ébredt fel. Nem régiben valaki másnak a házában talált rá a reggel. Szó szerint halálra rémült. A szülei persze nem hittek szavainak, úgy vélték csak az a baja, hogy nem foglalkoznak eleget vele, ezért zűrökbe keveredik, hogy észrevegyék, később meg tagadja, de nem így volt.
Végül is a szülei tettek az ügy érdekében, Melissa már két hónapja jár dili dokihoz, aki bár azt mondja makkegészséges, de Melissa érzi, hogy itt nincs minden rendben.
Vett egy nagy levegőt.
A Peternek imponált a lány kirohanása, valahogy úgy érezte, hogy ez az a valami, amit eddig keresett egy lányba.
Mr. Neck lép be az ajtón:
- Már csak 10 percig kell ülnötök, azután szabadok vagytok fegyenckéim.
Melissa elhúzta száját. Általában szerette a tanárokat, valami mentor félének tekintette őket, de, mint minden rendes szabályban volt kivétel, Mr. Neck. Idegesítette, nem is, minden porcikájában undorodott tőle.
„Hogy tanár létére mekkora segg hülye!”
Vulkánkitörés
„Az ember azt gondolná minden végzősnek a szülei méltatják, annyira a porontyukat, hogy kocsit raknak alá, hát az én szüleim nem így látták ezt. Nem az a baj, hogy nem vagyunk gazdagok, mert annyi pénzük lenne, hisz napi huszonhárom órában megdolgoznak érte, ám ők úgy gondolják jó barátnőszerző akciókat lehet indítani egy buszon. Rosszul gondolják, nagyon rosszul. Egy idióta végzős se tenné fel a lábát a suli buszra, inkább gyalogolnak ahogy én is, de ha jól tudom én vagyok az egyetlen olyan idióta végzős akinek nincs kocsija. Az élet szívás! És komolyan VÉGZŐSKÉNT keressek barátnőt? Eleve halára van ítélve ez a kapcsolat, már csak ? év és húzok el. Minek barát már? Különben is, sokan szeretnek Abby mindig lemásolja rólam a házit cseréébe pedig el szokott hívni a bulikba. Tudom kissé szánalmas, de hát ez az egyetlen, ami a legközelebb áll a barátság szóhoz az életlexikonomban. Szívás jó gyereknek is lenni, semmi buli, semmi élet, ha még is van buli, akkor ott az amnéziám, ami miatt nem emlékszem semmire. Viszont annyit tudok, még hála isten szűz vagyok, azt hittem az első ilyen alkalommal, hogy csont részegre ittam magam ezért nem emlékszem vagy trauma ért, de kivizsgáltak. Szűz vagyok és még egy csepp alkoholt sem ittam. Traumám meg nincsen, max Mr. Neck hónaljszagától kaphatnék csak azt.” (-Melissa elmélkedése)
Végre kiért a parkolóba a hideg téli szellő csípte az arcát.
„Hogy én mennyire utálom a telet.” (-gondolta Melissa)
Felhúzta a kabát cipzárját, aztán dacosan elindult a mérföldekre lévő meleg otthona felé.
„Melissa az?! Hol a kocsija? Halálra akar fagyni? Biztos van autója, minden rendes végzősnek van, biztos csak hátul parkolt.”
Peter elmélete megbukott, mikor látta Melissát autó nélkül elhagyni a diákparkolót. A fiú nem habozott tovább melléhajtotta és kinyitotta az ajtaját csillogó svéd kocsijának.
A lány megtorpant a meglepetéstől.
Fiú:
- Szállj be!
A lány ámult:
- Nem. – válaszolta egyszerűen, majd elfordította tekintetét a csillogó csodamasináról, ami finom melegséggel csábította és szép nyugodtan továbbsétált.
Most már Peter ámult Melissa helyet tovább hajtott, hogy utolérje a lányt, az ablakot lehúzta és noszogatta.
- Mi az hogy nem?
Grimasz Melissa részéről.
- Hát ha jól tudom egy tagadó szó. – „gúnyos hang” baljós jel. – De nem lehetek biztos benne.
Fiú:
- Ha-ha, jaj, de vicces!
Eszébe jutott az IBEn, valami hasonlóval állt elő ő is.
Csend állt be. Melissa csal állt a járdán s nézett előre. Kis idő után aztán Peter így szólt:
- Nem mondom többször, szállj be.
Újabb grimasz Melissa felől, de még mindig csak előre bambult, akár egy félkegyelmű.
- Ugyan minek? – köhögött egyet – Én jól megvagyok így.
Peter válasza:
- Azt látom, egy kellemes kis tüdőgyulladás is jól meglesz benned. – mosolygott önelégülten.
Melissa érezte, hogy a düh, ami eddig kevergett benne egyre erősebb lesz és túleszi magát rajta, mint a Vezúv, halkan lappang, aztán hirtelen csak úgy minden ok nélkül kitör, őrjítő lávatengerrel. Próbálta visszafogni magát, de Peter elrontotta.
- Szállj be!
„Mondhatni ismét kitört a Vezúv!” Melissa elvesztette a fejét és tudta ez már nem ő.
- Nem hiszem el, hogy az ilyen kis senkik akarják megmondani nekem hogy mit tegyek. Ma reggelig azt se tudtad, hogy kivagyok. Pedig négy éve előtted ülök. Aztán elkezded rugdosni a székem, arra csak Bioszon jöttem rá, hogy kussoljak azét csináltad, és ez dühített. Minek kellett leállítanod?! Ideje lett volna már valakinek megmondani annak a seggfejnek, hogy mi szitu, de te csak úgy képzeled, végre leszállsz a fellegekből, vagy mit tudom én mit hiszel magadról és észreveszel. Aztán pedig elkezdesz apáskodni felettem, és most ez. Tüdőgyulladást fogsz kapni! Szerinted miért sétálok? Azért mert nincs kocsim?! Nem lehet az, hogy épp azt szeretném összeszedni, hogy ne keljen erre a lepratelepre jönnöm!? És ha mégis nincs kocsim téged mit érdekel? Ha jól tudom, te nem az a fajta fiú vagy aki az olyan lányokba szeret bele, mint én. És ha egy valamit lemerek szögezni az az, hogy… PETER MARK AZ IDEGEIMRE MÉSZ!
Melissa lenyugodott, de még ölni tudott a szemével, így hát faképnél hagyta a pórul járt Petert.
S „AZ” ezután a kis kiakadás után nem gondolta, hogy újra próbálkozik, felhúzta az ablakot majd angolosan elhajtott.
Idegőrlő állapot
- Ms. Balti kérem mondja el mit érez.
Melissa a fejét fogta.
„Ez a sablonszöveg előírás vagy csak Carlo gondolja, hogy kötelező betartania.”
- Hogy mit érzek?
Melissa várt. Mr. Carlo Bast is várt. Melissa eltökélte addig nem szólal meg, míg Carlo nem helyesel.
„Nem hiszem el! Születésem óta ismer, mégis úgy tesz mintha nem így lenne.” -gondolta Melissa.
Carlo kiszagolta Melissa játékát. Semmi baja, ebben teljes mértékbe biztos volt, csak azt nem érti, miért csinálja ezt a színjátékot. Megváltozott, nem így ismerte meg, nem egy nagyszájú lány élt emlékeiben. Nem. Egy visszahúzódó, félénk kislány volt mindig.
Carlo azért tudhatta ki is Melissa, mert legjobb barátja az apjának. A szülei egyből tudták kihez forduljanak lányuk bajával.
Carlo bólint s helyesel:
- Igen.
Melissa folytatja:
- Ma megint az volt.
Carlo csak néz.
- Mindenre emlékszem. De megint kiakadtam. kétszer is és az utóbbinál fel is robbantam.
Carlo úgy tesz, mintha jegyzetelne, de nem tud mit írni.
„Kissé frusztrált, de egy végzős milyen legyen?” -Carlo gondolata.
Melissa nem szándékszik folytatni, de azért megszólal.
- Szóval doktor bácsi mi a diagnózis? – „Ezt én mondtam? URAMATYÁM! Mi ütött belém?”
Carlo:
- Egy szemtelen tinédzser kikészült a jelentéktelen problémáitól. – Melissa érezte emberileg, barátilag jogos lenne Carlo lekezelő hangneme, előítélete és teljesen meg is értené azok után, amilyen illetlen, de Carlo -nak épp az a munkája, hogy ne legyenek ítéletei. Nem diplomatikus pszihomókusként Svájc nézetei ellen fordulni.
Melissát dühíteni kezdte, hogy bár neki van baja, mégis másra is ráférne az agymosás.
Méreg folyt az ép elméjébe, mint ahogy a kígyó megharap s kezdte érezni normális jelenléte halványodik és újra az ördög veszi át a helyét.
- Hát igen, ez a helyzet. De mi van veled? Mióta nem szeretkeztél? Tudom, hogy már hat éve nem volt csajod, de léteznek Night Clubbok és te pont úgy festesz, mint egy kiéhezett perverz, lemerem fogadni a fiatalabbak csíped. Vagy kéne az egyik naiv osztálytársam telefonszáma? Gondolom egy negyvenkét éves pasinak még van ere…- Melissa gonoszul nézett, elszánt volt és dühös, teljes mértékben csak a dühöt látta.
- Ebből elég! Menj innen! Nincs semmi bajod, csak lopod a drága időm.
Melissa:
- A szüleim megfizetik azt! Sajnálom, én nem vagyok hajlandó „ARRA”, de még nem járt le a foglalkozás, nem mellesleg élvezem, hogy nem csak engem pszichoanalizálunk – szúrós szemeket mereszt.
- Menj haza és ne gyere többet Melissa Balti! – akadt ki Carlo.
Melissa felállt komótosan, majd mikor már az ajtót becsukni készülődött visszaszólt:
- Jah, és dokikám! Én nem az a Melissa vagyok.
Azzal becsapta maga mögött.
Carlo felsóhajt:
- Bár úgy lenne!
Otthoni depresszió
„Mit csináltam? Az egyik pillanatban még Carloval beszélgetek, aztán a másikban már az ágyamon szabdalom szét a plüssállataimat. Megint az volt. Megint. Miért nem hisznek nekem? Nem képzelem. Ez tényleg megtörténik velem. Nincs semmi feltűnési viszketegségem. Nem! Nekem valami súlyosabb problémám van! Mit tettem?”
Melissa magához öleli a sebesülteket, majd a telefonhangjára rémületében széthajítja őket, idegesen hátrafésüli kósza hajtincseit, aztán unottam leballag, felkapja a rémítő tárgyat.
- Halló? Itt Melissa Balti. – szólt bele.
- Találkozzunk!
Melissa nagyot szív a levegőből, szakszóval letüdőzi.
Unottan így szól:
- Michael mondtam, nem jó vicc ez. Tiszta szánalmas hogy tizenhárom éves létedre a nővéredet hívogatod a barátaiddal. Legalább az osztálytársaidat zaklatnád. – emeli fel egyik kezét és körmével piszkálja mellette lévő ujját.
Peter értetlenül tette el, fülétől a telefont. „Milyen Michael?”, aztán megvilágosodott. Emlékezett, hogy az általánosba jár a Michael nevű testvére.
- Nem az öcséd vagyok.
Csönd, mint a filmekben lévő kínos némaság a tücsökciripeléssel.
Melissa értetlenkedik:
- Hát akkor ki maga?
Peter sóhajt:
- Peter Mark.
Még nagyobb csend.
Melissa megrémül. Leteszi a kagylót.
Berohan a konyhába önt magában egy pohárvizet és megissza, mikor már harmadszor tölti újra a telefon ismét rákezd a csörgésre.
A lány vesz egy nagy levegőt.
„egy-két-há.”
Felveszi.
Nem szól.
Peter is hallgat a túl végen, kb. tíz percig megy így, amikor a fiú nem bírja tovább:
- Melissa, örök némaságba burkolódzol?
- Nem állt szándékomban. – remeg a hangja, teljes mértékben a régi Melissa volt, a jó kislány.
- Akkor? Eljönnél velem valahova?
Peter nagyokat nyel mondata végén, nem tudja miért ilyen izgatott, úgy érzi magát, mint azok a csajok, akik nála próbálkoztak. Hevesen ver a torkában a szíve, szánalmasnak érzi magát. Ennyi mindent még soha nem tett meg egy lányért, egy lányért, aki leordibálta fejét.
- Most?
Melissa szintén ideges, de ő teljesen más okból, mert nem emlékszik sok mindenre. Azt tudja, hogy mi volt a dogánál, az elzáráson és arra is tisztán emlékszik, hogy kilépett a suliból, de utána csak foszlányok, csak a mérget látja, a dühöt. Peter elhajt? És még a rendelőben is vannak hiányosságok.
- Hát… nekem jó most is, de ha akarsz, akkor holnap vagy azután. Vagy…
Peter lenyeli, hallja a hangján, hogy olyan, mint egy izgatott kislány.
- Holnap. Mesélj el mindent! TUDNI AKAROM mi történt ma.
- Rendben. tízre ott leszek nálatok.
Melissa megriad. „Tíz?!”
- Előbb! – mondja félénken
- Előbb? – kérdez vissza.
Peter gondolkodik: „Mégis mikor? tízkor nyit minden jó hely.”
- Igen. Mondjuk háromkor és ne menjünk sehova. Legyünk nálam.
Melissa tudta, hogy ezt lehetne „randinak” nevezni, de első sorban nem ezért akart ezzel a fiúval találkozni. Tudni akarta mit csinált már megint, az is tudni akarta mi a baja. Mivel látszólag senki nem hisz neki, saját magának kell megtalálnia a gyógymódot.
Időköz
Melissa késő estig bújta a pszichokönyveket, a neten szörfölt, hogy a tételéből felkészülhessen. Szerdán kiselőadást kell tartania belőle és az már csak egy nap. A testvére időközben megérkezett, de nem méltatta arra nővérét, hogy felszóljon neki. Ám Melissa hallotta Micehel szobájából kiszűrődni valamelyik hülye tuc-tuc zenéjét.
A lány épp azt a blogot olvasgatta minek a címe „Mi a bajom?”. Nem írták le valami pontosan, így Melissa aligha tudott meg többet, mint eddig, de azért sok jó használható infót talált. Tizenegy fele már úgy gondolta kiváló dolgozatot állított össze, ami csakis A lehet, bár ő maga nem értette mit akar mondani ezzel az egésszel, de tele volt szakszavakkal, amit Mr. Neck is előszeretetten használt.
Végül is bevánszorgott a fürdőbe s elvégezte mindennapi higiéniarítusát.
A szülei még mindig nem értek haza, különösebben nem izgatta, volt ideje megszokni. Orvosok, így van, hogy néha benn éjszakáznak. A Szent Mária a város, sőt a környék legjobb, legmodernebb kórháza. Az orvosoknak külön alvó részt is kialakítottak. Úgy tűnik, hogy Melissa szülei ma is benn alszanak.
Fél-tizenkettő fele beleszédült rég megvetett ágyába és várta, hogy jöjjön az álommanó. Kis késéssel az meg is érkezett.
Agyőrlő iskola
„A suli elég szar… de hát ilyennek kell lennie. Komolyan a tanároknak tuti nem fizetnének, ha valami normálisát is megtanítanának, ami az életbe tuti kelleni fog. Jó, a nyelvórák hasznosak, de mikor fog, majd nekem kelleni hogy milyen színű kérge van a szilvafának. Mrs. Bockul beleköt még a szúnyogba is, hogy miért nem szívja vérünket, hisz az lenne a dolga. Persze csak a nőstény szúnyog vérszívó, de ez most tök mindegy. Én azon buktam el, hogy azt merészeltem mondani… A szilvafa kérge barna színű… Óriásit tévedtem. Egész eddigi életemet tévhitben éltem, az agyamat eltompították a tv Micro hullámai. A nagyszüleim is átvertek kiskoromban… Mert a szilvafa kérgének színe… Szürkésbarna. Csalódtam magamban. – az irónia nem bűn csak tudd használni.
Ohhh… tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy… Végre!”
Csörrrr… Csörrrr… Csörrrr
Melissa úgy tüzelt el helyéről, mintha ágyúból lőtték volna ki, szinte lángcsóvákat hagyott maga után. Sokaknak neki is ment, de különösebben nem zavartatta magát, egy célja volt és nem akarta szem elől veszteni. Ez a célpont az ajtó, a szabadság jelképe.
Már nagyon haza akart érni, ki ebből a diákrengetegből, el, haza. Le akart még pihenni Peter érkezése előtt, s még átnézte volna a dolgozatát. Mivel Mr. Necket ő maga is személyesen megkérdezte, hogy lehetséges –e javítani a dolgozatból… és nagy húzódzkodást után, valamilyen okból igent mondott. Talán csak meg akarja alázni… de nem baj. Ő tanult és nem fél.
Mikor már a keze csaknem az ajtó keményfa burkolatát érintette, valaki meghúzta hátulról és a földre lökte. Melissa úgy esett össze, mint egy krumplis zsák, értetlenkedve dühösen pillantgatott körbe a diáksorfalon, mindenki őt leste és a támadóját. Melissa abba az irányba pillantott amerre a kortársai, s észrevett egy Vörös hajú vékonykás dühös lányt.
Melissa kezdte volna hogy mi ütött belé… de a lány megelőzte.
- Te kis senki! Azt hitted megszökhetsz? – meresztette barna szemeit.
- Ki vagy te? – értetlenkedett áldozatunk.
- Oh! Ne játszd nekem itt az ártatlankát, nagyon jól tudod, hogy ki vagyok. És ne is tegyél úgy, mintha sajnálni kéne… ebben a történetben én vagyok, akit átvertek.
Melissa fapofával nézett.
„Most mit tegyek?” – pánikolt.
- Nem ismerlek… sajnálom. – nyöszörgött, de csak azért, mert a táskája nagyon szúrta a mellkasát. – Talán összekeversz valakivel.
Felnevettet, olyan filmbéli ördögi kacajjal a vörös.
- Nem keverlek össze senkivel, emlékszem az ocsmány fejedre még, ha pasim agyon is nyalt-falta… - horkantott. - Vagy talán Danny Halgrovra se emlékszel? Pedig elég közel kerültetek egymáshoz Melissa Balti. – olyan undorra mondta ki Melissa nevét, hogy az össze is rezzent.
Melissa még mindig a földön gubbasztott, de az értetlenség az értelemmel keveredve a fejébe, nem segített abban, hogy eltudná végezni azt a műveletet miáltal talpra állhatna.
- Én… nem… én nem csináltam semmi ilyesmit. Össze… összekeversz valakivel. – dadogott, mint egy félkegyelmű.
Az arcát elborították a könnyek, a fájdalom erősebb volt mindennél.
- Nem én voltam. – félt, de nem a lánytól és nem is a haragjától, vagy attól, hogy mások elítélik, hogy rosszat gondolnak róla, vagy, hogy szülei megtudják… az amitől igazán félt az önmaga.
Összecsuklott végtagjaival átkarolta magát, s csak sírt. Sokan nevettek körülötte és a vörös csaj is odavetett egy-két obszcén szót.
Majd Melissa érezte, hogy kéterős kéz megragadja, talpra állítja. Teles súlyával rádőlt az illetőre és közben ezeket mondogatta:
- Nem emlékszem… Nem emlékszem… nem én…
- Cssss… Nem te voltál.
Még többen hördültek fel, de amikor rájöttek kiápolgatja Melissát a legtöbben elhallgattak.
Peter gondolta- „Már megint mi történt veled, te lány?!”
Majd odafordult Peter a vöröshöz és így szólt:
- Ha nem akarod a délutánodat a dirinél tölteni… - Melissára nézett, majd vissza. – Tűnj innen!
A lány félénken dobott egy grimaszt, majd elszelelt a kisebb nézőközönségével együtt.
Peter miután elküldte a maradék bámulódókat a kocsija irányába támogatta Melissát.
- Van nálatok valaki otthon?
A lány addigra magához tért, de olyan volt mint egy élőhalott, egy zombi, félszegen bandukolt Peter kezével a derekán. Túl közeli volt neki, de ez volt a legkisebb baja.
- Nincs.
„Anyáék még sokáig bent lesznek. Valószínűleg ma se jönnek haza.” Mivel, hogy reggel lehallgatta az üzeneteket és Apja hagyott egyet, miben azt monda egy túrabusz sebesültjeit ápolják és teljes a káosz. Melissa már akkor egyből tudta mit jelent ez. „Ma se jönnek haza.”
- Akkor hozzád megyünk.
Melissa csak bólintott és nem szólt többet.
Elsírhatom a bánatom?
- Az a baj, hogy nem is emlékszem… - sóhajtott. –… te nem tudod elképzelni milyen szörnyű úgy feleszmélni, hogy nem tudod hol vagy, mit csináltál… Már azt se tudom ki vagyok.
„Nem akarok sírni egyszer már látott ma, nem kell még egyszer. Nem fogok sírni.” -erősködött Melissa
- Az egyik percben még minden… - elcsuklott a hangja. Erre Peter megfogta a kezét, de a lány arrébb húzta és inkább folytatta, hogy elterelje önmaga és a fiú figyelmét. –… minden normális. A másikban pedig… nem. Plüssállatokat szabdalok meg ilyenek. És minden…
Végül kijöttek azok a fránya könnyek.
- Minden homályos… arra se emlékszem hogy mit tettem tegnap egész délután. Rád emlékszem… halványan. És Carlo… bemenetem hozzá, de aztán képszakadás….
Elhallgatott és feljebb csúszott az ágyán, így messzebb került a fiútól, aki annak a szélén üldögélt, megnyugtató tekintettel s barátságos, megértő arccal.
Melissára ráment a pánikroham.
- Félek… Félek magamtól… Mi van, ha valami gonosz bújt belém. Ha megszállt az ördög… Bár vallásosabb lennék. –motyogta.
Peter csitító szavakat dörmölt, majd följebb csúszott az ágyon, hogy átkarolj a lányt, hogy maga mellé vonja, hogy lenyugtassa. S az nem ellenkezett, hagyta, hogy átölelje, erre volt a legnagyobb szüksége, hogy valaki higgyen neki. Ne kelljen csak neki hordania ezt a kellemetlenül nagy terhet.
Peter szorítását Melissa mennyeinek találta, de mégsem élvezte ki teljesen, csak passzív hangon így szólt.
- Az a legdurvább az egészben, hogy senki nem hisz nekem… Azt vélik hazudok, hogy többet legyenek velem… Carlo csalónak tart, látom a tekintetén, hogy nem hisz nekem.
Peter vett egy nagy levegőt.
- Én hiszek neked.
„Bárcsak tudnám mi bajod… Bárcsak segíthetnék rajtad…” - álmodozott Peter
Melissa kibújt a fiú szorításából, majd szégyenlős szemekkel meredt rá.
- Nem kell ezt mondanod. Tudom hogy képtelenség ez az egész. Különben is már megszoktam, hogy mindenki flúgosnak nézz. Köszi, hogy haza hoztál, nem mindenki tette volna ezt meg, de most már nem kell itt lenned velem.
Peter mérges lett, ám nem úgy, mint általában Melissa…
- Bármennyire akarod, hogy elmenjek én azt nem teszem… - merészen nézett a lányra, aki a pírjait próbálta eltakarni.
Melissa apró mozdulatokkal lecsúsztatta magát az ágyról, majd az íróasztala felé vette az irány. Nincstelenségében nem tudott mit csinálni, így rendezett mappáit pakolgatta rajta. Hallotta, hogy a fiú mögötte leszállt az ágyról, a válla fölött odalesett, s látta „AZ”, az ágyoszlopának dőlve nézi. Hallotta hogy Peter nagy levegőt vesz és tudta mi következik…
- Melissa Balti örök némaságba bukózol?
A lány csak pakolt. Peter tehetetlenül szemlélte izgő-mozgó karcsú kezeit a mappákon. A lány, csak sóhajtott, ám úgy két perc múlva, mégis megszólalt, ami a fiú száma meglepő volt.
- Az állt szándékomban.
Valahogy a telefonban nem ez volt a válasza. Peter tudta a lány elveszett, s neki segítenie kell.
Hőkölt egyet a fiú, majd így szólt.
- Hagyd már azokat a lapokat… - nem volt dühös a hangja. – Inkább gyere és elmesélem mi volt tegnap.
Melissának megállt a kézfeje dolgozatán, s azt szorongatva nézett idegesen a fiúra, de ő csak mosolygott kedvesen. A lány viszonozta majd tételével együtt elindult feléje. Leültek ismét az ágyra, s csak beszéltek…
Talán a megvilágosodás?
- Úr Isten… - Melissa ujjait a szájára tapasztotta. Majd belehalt a szégyenbe.
Nyelt egy nagyot, aztán lehámozta hirtelent kevert falát.
- Carlo én… - egy könnycsepp, két könnycsepp, talán volt az három is.
A rögzítő hangos pittyel jelezte, hogy az üzenetnek vége. Melissa önmarcangolás végett, újra lejátszatta a telefonnal az üzenetet.
- Bob és kedves Anne valamit el kell mondanom nektek. Melissa a múltkori kurzuson botrányosan viselkedett. Perverznek titulált és, ha mondott bármi olyasmit, hogy én azt kértem adja meg barátnői telefonszámát… Hazugság volt. Én, mint Melissa pszichiátere és barátotok azt mondom, lányotokat meg kéne fékezni. Rövidebb pórázon tartani, ám nem azt mondom, hogy többet legyetek vele. Az ilyen kamaszoknak nem szabad megadni, amit szeretnének, mert idővel egyre többet akarnak. Írassátok be egy dühkezelő kurzusra, ám hozzám többet ne küldjétek. Nincs semmi baja azon kívül, hogy roppant neveletlen, elkényeztetett, kamasz. Sajnálom, hogy ezt kellett üzennem.
A pitty újra megszólalt. Melissa összeroskadt a padlóra és arcát a térdei közé rejtette. Nem is olyan régen ugyanígy ült.
Peter becsörtetett a konyhába és ijedten odarohant a lányhoz. Átkarolta és a fülébe susogott.
- Mi a baj? Jól vagy? Hangokat hallottam…
Melissa felnézett s láthatóvá tette ázott lila szemeit.
- Ugyanaz történt Carlonál is… nem emlékeztem… az üzenetben azt mondta neveletlenül viselkedtem. Perverznek tituláltam… -elhallgatott.- Én ezeket nem akarom. Miért történek mégis meg velem?
A fiú még jobban magához vonta. Melissa alig bírta elhinni, hogy ennek a kedves fiúnak a fejét képes volt leordítani, rosszul érezte magát. Nem akarta elhinni, amit Peter mondott, elmesélt mindent arról mi történt tegnap… de Melissa nem ismerte fel magát a történetben. Úgy érzete, mintha nem is ő lett volna. Pedig ő volt… vagy egy része.
- Tudom… - mondta Peter a lány nagy meglepetésére, de nem tette szóvá… nem. Neki most tetszett, hogy ily közel van hozzá, az akibe bele is eshetne, ha lenne annyi esze.
Próbálta elterelni figyelmét, valami olyanra gondolni, ami nem Peter volt, ami egyáltalán nem tartozott hozzá.
„Alteregó”
- Másik én… - csúszkált ajkain.
De amint kimondat, mint egy villámcsapás úgy hasított bele a felismerés. Az elszörnyedés összes formája kiüközött rajta. Melissa nem tudta mit csináljon, csak értelmetlenül, megmerevedve gubbasztott Peter karjaiban a laminált padlón.
- Másik én… - ismételte.
Peter lazított ölelésén.
- Tessék?
Melissa élőhalott lett addigra, vagy egy beakadt lemez, kinek hogy teszik.
- Alter… ego – elszörnyedt a felismerés második hullámától. – Másik… én.
Utolsó este
Melissa nem volt ugyanaz. Bár azt se tudta kinek kell lennie… Peterrel eltöltött egy szép délutánt, amit mindketten Randinak neveztek. Melissa első igazi randija. Élvezték, mindketten. Peter még soha ilyen jól nem érezte magát, komolyan véli, Melissában megtalálta azt, amit eddig keresett. Talán a másik felét… vagy mást.
És a lány, bár megtudta az igazat magáról, mégis önfeledtül szórakozott… de talán épp emiatt. A konyhai incidens után Melissa kitörölte Carlo üzenetét, s elment Peterrel a városba, csak úgy lézengtek, céltalanul… Imádták.
S a Oky Park kellős közepén egy öregtölgyfa alatt Melissa Balti megkapta élete legjobb csókját Peter Mark ajkaitól. Ugyanígy igaz fordított szemszögből is. Valószínűleg ezt egyikőjük se felejti el.
Melissát, amikor hazaért, nagy meglepetés fogadta… A szülei otthon voltak, és az öccse is. Nem veszekedtek. Boldogan vacsoráztak, ami évek óta nem fordult elő. Ő is csatlakozott és élvezte mindenegyes percét a napnak, nem akarta, hogy vége legyen, de az idő nem állandó, múlik s szép lassan a holnapból ma lett.
Végjáték
Társadalomismeret óra.
„Mr. Neck halálra várt nyugalommal ült székén. Alig 15 perc maradt nekem, hogy előadjam összetákolt dolgozatom.”
- Rendben akkor most… Ms. Balti következik. – mondta megvetően Mr. Neck.
Melissa vett egy levegőt, nyugtázta gondolatait. Hátrapillantott a szülők sorára. Ez a nap egy úgy mondott nyíltnap volt, amin kötelező a szülők jelenléte, hisz ez az utolsó hét a suliból. Melissa ám ezt elfelejtette és szüleinek is csak egy órával ezelőtt tudott szólni. A lány WC –ből hívta föl őket. Félt. Remegett a lába s, mint sejtette Bob Balti és Anne Balti nem ült a szülőknek fenntartott székek egyikén se. Ám pillantásmenetében meglátott egy kedves szerelmes arcot. Peter Mark. Melissa elkapta tekintetét s felállt.
„Még nincsenek itt. Még nincsenek itt!” - pánikolt Melissa
Melissa a telefonba azt is megüzente, hogy kivételesen szegyék ki Michaelt az óráiról és, hogy szóljanak Carlonak is. Mr. És Mrs. Balti nem értették lányuk viselkedését, de amikor azt monda, hogy ez nagyon fontos, nem ellenkeztek. Tudták lányuk feleslegesen ilyet nem mondana.
Melissa lassan lehajtott fejjel lapszorongatva ballagott ki a tábla elé, ahol Mr. Neck lenéző mosolya fogadta. Nem törődött a tanár tolerálhatatlan viselkedésével, csak azon járt az esze…
„Nem jöttek el. Nincsenek itt…”
A lány apró könnycseppel a szemén emelte fel állát, s találta szembe magát a tábla barátságos zöld színével. Nem akart megfordulni, ahhoz túl jól érezte magát, nem akarta kedvét elrontani, hogy kortársai lenéző tekinteteit bámulja.
Mr. Neck látta, hogy Melissa most leginkább egy szenvedő kiskutyára hasonlít és úgy cselekedett, ahogy ilyen helyzetbe tenné… belerúgott egyet-kettőt
- Ms. Balti megosztaná velünk is miért olyan izgató a tábla?
Az osztály nevetett, még a szülők is. Melissa becsukta szemét a könnycsepp legördült arcán, s megfordult.
Mr. Necknek nem volt elég az előbbi:
- Oh! Aranyom nem kell sírnia, nem lesz olyan fájdalmas.
Melissa vett egy nagy levegőt, de nem törölte le könnycseppjét. Megkereste a tanulók közt azt, akit leginkább kedvelt, s mikor ő boldog mosolyt lövellt felé nem kellett neki több. Elkezdte:
- Ma nem szégyen a sírás Mr. Neck. – ránézett a tanára, kihúzta magát és titokzatosan így folytatta. – Ma elfogadom teljes egészébe magam.
Mr. Neck megilletődött, leült székére, majd intett, hogy kezdje.
Melissa maga elé emelte a lapot, de nem nézte. Inkább összegyűrte gombóccá és Mr. Neck asztalára dobta, az meg csak bamba fejjel bámulta.
- Alteregó a tételem címe… - kezdte Melissa ám halotta a terem ajtaját kinyílni, s ámuldozva látta szerettei kuporogna ott egy rakáson.
Szülei bocsánatot kértek mindenkitől és öccse Michael, aki szinte a legördögibb kistestvér címét elnyerhette volna, bátorítóan kinyújtotta hüvelykujját nővérének.
„Talán csak azért örül,, mert lóghat a suliból, vagy mert talán szeret?!” - elmélkedett Melissa.
Ám az ajtó még nem csukódott be, valakik még besétáltak rajta… Carlot és a vörös hajú lány ez utóbbi egy üres padban foglalt helyet, s megvetően bámult Melissára, de azt ez, csöppet se zavarta. Viszont Carlo arckifejezése annál inkább, mert nem megvető volt, hanem vidám. Mosolygott.
- Rendben. Mindenki megérkezett. Folytathatnánk? – Mr. Neck már ideges volt, ami Melissának nagyon is imponált.
A lány bólintott, majd újra kezdte.
- Alteregó… Az alter ego (latin: alter ego = másik én) egy második személyiség az emberen belül. – Melissa a közönség kábulatából nyerített energiát. Sokan nem figyeltek rá, de azok igen akik számítottak.- Ezt a fogalmat a 19. század elején hozták létre, amikor a pszichológusok először definiálták a disszociatív személyiségzavart. Az alteregó kifejezés többértelmű lehet. Önmagában lehet az értelme a „hasonmás” és a „másik én”. Mikor neki kezdtem ennek a dolgozatnak, nem értettem ennek egyik jelentését se, akartam, de nem jöttem rá, ám mára már tudom… - elhalt a hangja, de csak egy kis időre és folytatta, teljesen máshonnan.
- Az alteregó kifejezés használatos irodalmi analízisokban és összehasonlításokban, olyan szereplők leírására, akik pszichológiailag megegyeznek, illetve alter egói az írónak. (Tehát olyan fiktív személyek, akik viselkedésükben, beszédükben és gondolataikban a szerzővel azonosak.)
Melissa tekintette végig cikázott mindenkin. Anyján, apján, Michaelon, Peteren, Carlon, a vörös hajú lányon, Abbyn, Alexen, Jerryn… egyszóval mindenkin.
- Robert Louis Stephenson regényében Dr. Jekyll és Mr. Hyde ábrázolja azt az elgondolást, amely szerint a jó és a gonosz egy emberen belül létezik, s a két én folyamatosan harcol egymással. Edward Hyde a szó szoros értelmében a doktor másik énje, a pszichopata, aki irányíthatatlanná válik civilizált társadalom szabályai miatt, s aki megosztja a testet a doktorral. – szusszantott egyet, kihúzta magát, és megigazította a haját.- A szakszó illetve a koncepció sűrűn megjelenik a populáris regényirodalomban, például a képregényekben, mint a szuperhős titkos identitása. - Elhallgatott.
Igazából csak ennyi lett volna a dolgozat, de a fele osztály aludt s itt volt mindenki, aki számított. Reggel akkor ott a felső szinti lány WC-ben viszont Melissa elhatározta, hogy olyat tesz, ami bátor tettnek bizonyul, s életében először azt akarta, hogy más legyen, hogy másnak kelljen az igazságot kimondania.
- Ez a száraz része. Az ismert. Az irodalmilag használt, hasonmása valakinek. Ám nem csak ez létezik. Van egy másik értelme miről már az előbbiekben beszámoltam. „Másik én” – nagy levegőt vett, ismét körbetekintett s kimondta a következőt: - egy személyiségzavar. A betegség súlyosabb, mint aminek hallatszik. Az ember nem tudja kezelni két énjét. A jó és a gonosz, a kedves és az undok… - Melissa Carlora pillantott, aki olyan arcot vágott amilyet Melissa mutathatott, amikor megvilágosodott.
Melissa gondolata: „Ő Már tudja!”
- Ám egyik fél se emlékszik a másikra, azt se tudni ki az igazi maga valója, hisz mindkettő ő. S az emberünk sosem lehet önmaga, mert nem tudni ki az. Nem vonható felelősségre, hisz mindkét önmagára veszélyes és a környezetére is.
Melissa becsukta a szemét nem akart látni, nem akarja mások arcán is észrevenni az értelmet, amikor kimondja az utolsókat.
- Személyiségzavar. – fanyarul felhümmögött. – Fura, de így van. Létezik.
Melissa bátor lett. Kinyitotta szemeit s így folytatta:
- És ha mégsem hinnétek… Akkor most kivételesen lássatok! – Olyan hangsúllyal nyomta meg az utolsó szót, hogy aki eddig aludt mind felébredt. Melissa szenvedélyes arccal körültekintett osztálytársain. Akikkel állítólag négy éve együtt járt erre a helyre mégis, egyikkőjüket se ismerte. Idegenek voltak számára az arcok. Sok idegen lebegő fej, kik isszák most már szavait.
- Ne csak nézzetek… Lássátok! Itt vagyok. Tudom, hogy nem ismertek… - elmosolyodott. - … Én se ismerlek titeket. De most ezen az utolsó Társadalomismeret órán nézzetek jól meg, mert erre az egészre, amiről itt beszéltem… én vagyok, az élőbizonyíték.
Elhallgatott mindenki, mindenki csak őt nézte. Melissa mosolygott és tudta valami kitörni készülődik, valami?... Nem! Valaki.
Tudta, ha kimondja, minden megváltozik… Diliházba kerül, ahol elektrosokkal fogják kezelni naponta háromszor, de most boldog. Nem fél. El akarja mondani, hogy higgyenek neki.
Még egyszer, míg a szerény Melissa szerint önmaga volt, körülnézett és belemélyesztette tekintetét annak a szemeibe, akinek leginkább mondani akarta.
- Disszociatív személyiségzavarom van.
- Vége -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése